2009. december 24., csütörtök

Karácsonyi kalács-->karácsonyi nyalásXD

Hétfő


Reggel megkajáltunk sé leléptünmk Ciánéktól,mert úgy volt,hogy megyünk suliba.Vagyis Cián megy,mert neki még volt akk sulija.
Taltunk Petyával,mert odaadta Ciánnak a atrtozását és lementünk jazz-be.Lejött Bea és elmentünk ajándékot venni Ciánnak meg Soninak.
Utánna mentünk tescoba,onnan pedig vásárolni Ciánnal,mert Bea közben lelépett.
Vettem egy kabátot és két pulcsit,majd hazajöttünk.
Elég szarul voltam,mert egész nap csak járkáltunk abban a csípős hidegben és még szarabbul lettem.


Kedd




Úgy indult,hogy TV-ztünk és pihengettünk,mert sokat rosszabbodott az állapotom.
Elég hideg volt itthon,szal lementünk Cián anyukájához.
Néztünk Jóbarátokat(kb.8részt:O:D),Micimackót és elkezdtünk Sims 3-mazni.Ajj nagyon jó játék:D
Am is imádok lakberendezni,így kiéltem most magam:)
Tök jól lettem.Játszottunk Lizával is.
Hogy az mekkora lett:O:O
Te jó Isten:O
Kétszer szélesebb,mint Bobi.Rohadt széles.Tiszta izom az a kutya.
Több,mint 20 kiló és még csak fél éves:O
Rohadt durva kutya:P
Alig bírtam felemelni:D




Mikor hazajöttünk ebszéltünk Beával és lejöttek Rafival.
Mikor megjöttek az volt az első kérdésük,hogy anyukám alszik-e:O
Csak így néztem.Mondom jah,fél éjfélkor aludni szoktak az emberek hétköznap:D
Utánna meg ideadták nekünk az ajándékot.
Na akk értettem meg,hogy miért kérdeztek anyu felől: mert neki is vettek ajándékot:O
Annyira nagyon aranyosak.
Vettek egy bort,egy pezsgőt,Cherry Quenn-t,egy csokit,egy spray-t és egy tusfürdőt.
És midezt Rafi találta ki:)
Anyira aranyosak:)


Megittuk persze a bort meg a pezsgőt,meg felbontottunk egy üveg tokajit,amit anyu hozott múltkor mikor arra jártak.
De am végig társasoztunk:D
Ciánnal elhoztuk az anyukájától 'Az élet játékát'.Jó kis játék:)
És hajnali fél 3-ig azzal játszottunk,közben meg ittunk:D
Rohadt jó volt:D


Szerda


Regel elment Rafi,mert dolgoznia kellett,utánna meg elment Bea is.Kikisértük a buszmegbe,mert megsértődött,hogy nem ment vele Cián a városba-.-:D


Cián elég szarul volt,így lefeküdt aludni.
Én feldíszítettem a házat,meg kiraktam a hópihés égősort az ablakba.


Este feldíszítettük a fenti karácsony fát,amit elneveztünk közös fának,szal tnap feldíszítettük az első közös fánkat:)


Játszottunk ketten a társasjátékkal:D


Cián nagyon lefáradt szegény:)


Szenvedett:D


Szal lefeküdtünk aránylag korán,de hallottunk valami hangot.
Else tudtuk képzelni,hogy mi elhet az.Elsőnek azt hittük,hogy kintről jött,aztán azt hogy egér van bent a házban,mert olyan kaparó hang volt,de furcsa volt,mert mindig ugyanolyan időközönként volt a hang.


Ahogy ott álltunk ráraktam a kezemet a komódra és éreztem,hoghy mindig akkor rezeg amikor van a hang,így rájöttem,hogy a karácsony fa aadja ki a hangot,mert olyan műfenyő,hogy a tűlevelek vége szines és a szinek állandóan váltakoznak.És a motor adta ki a hangot:D
Szal kikapcsoltam és így tudtunk aludni :D


24.


Reggel mikor felkelt Cián egyből belesúgta a fülembe,hogy "Voldog karácsonyt",majd hogy "Boldog hónapfordulót":)
Olyan ari:)
6-kor keltem,mert annyira fájt a hasam,hogy nem bírtam aludni...


Reggel játszottunk a játékkal(függők vagyunk:D) és elmentünk fürdeni.
Feldíszítettük a lenti karácsony fát,amjd elment Cián,mert az anyukájáéknak kell segítenie fát díszíteni,meg egy csomó mindent.
Én azóta takarítottam(:mindent felporszívóztam és letörölgettem a polcokat.Nagyon sok idő volt.),becsomagoltam az ajándékokat és leűltem blogot írni.
Most Márkkal beszélek.Ez hülye ez az ember:D




Nem sokára megjön majd Cián.Alig várom.
Kb. 20perc és kajálunk anyuékkal.
Ma itt lesz Cián és Géza is(anyu pasija).
Ciánnak az apukája dolgozik az anyukájáékkal meg enm akar elnni,így lejön ide:)
Tök jó:)
Ma megkérdeztem és azt mondta,hogy neki ez a legjob ajándék,hogy vele lehetek:)
Nem vettünk neki nagy dolgot,de sztm nem is kellett volna venni semmit,mert neki ez télleg mindennél szebb ajándék,hogy velünk lehet.


Na most jött fel msn-re.:)


Anyu olyan aranyos:D

Nézi a TV-t,mert most lett befestve a haja és ilyenkor várni kell fél órát,hoyg lemoshassa és egyfolytában röhög meg beszél a TV-hez.Annyira ari:)
Úgy imádom:)

2009. december 20., vasárnap

Boci,boci tarka...XD

Pénteken


 miután lejött Cián TV-ztünk meg kutyááztunk meg tök jól elvoltunk,de végig bent voltunk a házban,mert szarul voltam.

Anyu mikor hazajött mondta,hogy pakoljuk el a cuccokat amiket vett és vett májat,erre Cián elkezdte fogdosni meg odaadta nekem is,mert tök hülye érzés volt ahogy kezemen volt.
Olyan jó,hogy vele ilyen szarságokon is tudunk röhögni:D

A legkisebb dolgokkal is eltudunk lenni:)
Imádom:)

Szombat


Tnap már ő is elég szarul volt,de kimentünk havat lapátolniXD
Mindaketten tróger cuccban:D

Na jó csak én:D

Felvettem egy síruhát és Cián végig röhögött rajtam:D

Levagyunk fényképezve ahogy rajtam síruha van,rajta meg piros,szivecskés sapka:D

Meg elkedztünk hógolyózni,meg dobáltuk a kutyát meg fociztunk vele:D

Utánna belementünk és végig TV-t néztünk.

Ja meg befejeztük a hajfestést,amit pénteken kezdtünk el.

Neki középen rózsaszín és szőke csíkos taraja van,oldalt pedig leopárd mintás,nekem középen fekete,baloldat rózsaszín,vörös csíkos,jobb oldalt pedig szőke,bal oldalon a pajesz rószaszín,jobb oldalt pedig feke.Tök jó lett:)


Megnéztük az 'Időutazó' c. filmet.

Tök jó volt.

Egy hapsiról szólt,akinek meghalt a szerelmeés feltalálta az időgépet,.amivel visszament az időbe,de így is megjalt és akármit tett volna mindig meghal a csaj,így előre ment olyan 280.000ig meg még előrébb és olyanok voltak,hogy szét esett a Hold meg előről kezdődött minden a világvége után meg az emberiség ketté fejlődött.Volt egy föld alatti mege gy föld feletti része am emberiségnek.A vége az lett,hogy megsemmisült az időgép és nem tudott visszamenni az időbe és ott maradt 800.000-ben.

Jó volt nagyon.Végig néztük és NEM ALUDTAM BE!:D

Háhhh...:P


Na este meg megnéztük a Csillag születiket,de bealudtam rajta:D
De most Cián is:P

Na mind1:P


Vasárnap



Ma is TV-zgettünk meg kajáltunk.

Tnap reggel ő csinált nekem kajcsit,ma meg én:)

Csinált neklem tojlit meg virslit,kávét,teát meg pudingot:)
Jajj nagyon szeretem a pudingot:)

Ma meg én csináltam sültkrumplit meg ripp-ropp-ot,meg turmixot,kávét,teát.

Ma lejöttünk du.Ciánékhoz,mert megtudta beszélni a nagynénjével,hogy itt aludjunk.

Most Green Day-t hallgatunk az én kérésemre,de ő utálja,így most is fikázza-.-
Olyan rohadékXD
Közben meg ott virít rajta a Green Day-es polóXDXDXD

Na jó csak azért,mert nem tudtam neki mást adni aludni és rajta maradt reggel,mert hideg volt otthon és nem akarta átvenni.-.-' :P

Nem tudnak jönni Cián tesójáék,mert nagy a hó és gyerekkel,meg hát am is félnek elindulni kocsival...

Na,de lépek,mert éhes vagyok és kérek Ciántól kaját:)

2009. december 18., péntek

Betegen,_,,megint...:P

Szerda este


Nem tudtam elintézni,hogy bent legyen szerdán,mert Bobi lement a picébe és fél  11-kor már nem volt ahhoz kedvem,hogy megtöröljem a lábát,meg megcsináljam neki a helyét a szobámban,szal inkább bese hívtam,pedig bejöhetett volna,mert anyuék hamar elaludtak.


Mert itt aludt anyu pasija is.




Csütörtök


Reggel felkeltem hamarabb,hogy megtanuljam a kémiát,de semmi értelme nem volt,mert nagyon szarul voltam és olyanok nem jutottak eszeme,hogy mi az etén képlete!!:O

Reggel mikor mentem suliba taltam az ofővel meg az angol tanárral és velük együtt mentem.

Közben taltam Mogyival is és elkezdtük dobálni az ofőt,utánna már Regi is dobálta és végül már a
végzősök is:D

Rohadt jó volt:D

Az ofő ment elől és mindenki őt dobálta:D

Mindig én számoltam be és így egyszerre rohamozták meg a hógolyók.
Mikor már mindenki bement a suliba egyedül maradtunk Mogyival és a tanár odaállt a sarokhoz,de simán vágtam,hogy ott lesz,szal így nem talált el:D

Bioszon nem írtam dogát,mert sztm elis felejtette a tanár:D

Angolon gyakoroltam a szinkronizálást,mert az ofő meg Ármin is mindig azzal jön,hogy milyen jó szinkron hangom van és,hogy felnőtt koromban legyek szinkronos:D
Vivi ideadta a telóját szal rámondtam a kémia doga kidolgozott feladatit,mert megszereztük:)
Átküldte a többieknek és így írták meg a dogát,hogy közben ott mondtam a fülükben a feladatokat:)



Eljöttem kémia után,mert lázas voltam ,megvoltam fázva,meg rossz volt  a közérzetem.

Taltam Ciánnal meg Beával,mert nem ment suliba Cián,mert elfelejtett az orvostól igazolást kérni és,ha kéri az ofője és nincs nála,akk beírja igazolatlannak,így jobbnak látta,ha nem megy.

Elsőnek talt Petyával,utánna Beával és velem.

Lementünk Ciánhoz 3-man és megnéztünk egy south park rész,utánna meg  a Csontdarálót,amin szokásomhoz híven bealudtam:D

Mindig bealszok a filmeken:P

Kivéve moziban.

Utánna levágta az apukája tarajba a hajamat,már csak bekell festeni,mert most egyik oldalt barna(az eredeti hajszínem),a taraj meg jobb oldalt pedig fekete.

Valszeg zöld lesz,fekete,piros meg rózsaszín:)Majd csinálok képet:)

Megdumálta Cián az apjával,hogy nálunk aludjon:)

Olyan boldog votlam:)

Lementünk plazaba maradékért,mert Beának még volt ideje,mert ment melót keresni és 6-ra kellett mennie.

Ott voltak a köcsög takarítónők és így nem tudtunk hozni,pedig volt...:s

Utánan hazajöttünk Ciánnal.

Útközben végig csúszkáltunk én meg kétszer eltaknyáltam:)

Egyszer dobtam egy hátast,egyszer meg majdnem lementem spárgába,de annyira röhögtem,hogy nem bírtam visszahúzni magam,szal seggre űltem:D

Anyu pasija--->

Reggel anyu pasija is elesett,mikor mentünk buszhoz:D

Ő is hátast dibott:D

Rohadt vicces volt:D


Este mikor hazaértünk befeküdtünk Tom and Yerry-t nézni.
5 perc múlva már aludtam:D
Annyira aranyos Cián amikor beteg vagyok.

Meg mindig,de ilyenkor különösen:)
Egész este simogatott meg reggel is.
Olyan furi,mert annyira tudja,hogy mikor hogy viselkedjen velem.

Amikor beteg vagyok bunkózni szoktam meg nyűgös vagyok,de ő csak nyel egyet,amikor ilyen vagyok vele és elnézni nekem,mert tudja,hogy beteg vagyok:)

Mindenki más olyankor megsértődik.Ő viszont nem:)

Annyira örülök,hogy vele lehetek:)

Péntek


Reggel megkajáltunk,megfürödtünk és ő elment gyaxira.

Majd nem sokára jön.Lehet,hogy hozza Lizát is:)

Csináltam neki a sulijába kaját.Szendvicset,meg gyümölcsöt meg édességet meg teát.Kajak,mint egy anyukaXD




Beszélek most Márkkal és úgy hiányzik:(

Annyira rossz,hogy mostanában nem talunk:(

Összejött egy rasta csajjal és most ő sokkal fontosabb,mint én.

Ezt persze megértem,mert nekem is fontosabb Cián,mint ő,de akk is hiányzik az én kisfiúm:)

Szar,hogy nincs kit szopassak:D

Olyan egy bolond kölyök lett abból.

Akárhányszor talunk mindig csak szívjuk egymás agyát:D

Akármit mondok nem sértődik meg:D

Rohadt hülye...:P




Hnap mennek skafu koncertre Lillával.



Úgy volt,hogy én is megyek,de megint beteg vagyok:(

Azért vagyok szarul,mert két hete nem feküdtem ki a betegséget,mert 3napig voltam ágyban és utánna már mentek kutyát sétáltatni meg inni Márkkal.

Szal most majd ágyban kell feküdnöm egy héttig,de elég gáz,mert jövőhéten karácsony és még az ajándékok sincsenek meg.Sztm majd megvetetm mással vagy valami:D

Jönnek jövőhéten Cián tesójáék.

A tesója,sógora meg az unokaöccse és valszeg a sógora átszúrja a nyelvemet ingyen,mert am ő profi piercinegs meg tattoo művész.

Saját szalonja van most is meg itt Debben is az volt.

Megvan már a pc. is,már csak egy lyuk kell a nyelvembe:)

Ciánnak is átfog szúrni pár pc.-t,mert kihasználja az alkalmat,hogy ingyen meghcsinálja neki egy profi:)

2009. december 16., szerda

Karácsonyi fellépésekXD


Tnap este megtudtam oldani és bent aludt Bobi:)



Jjajj nagyon jó volt úgy felkelni,hogy mellettem aludt:)


Kiengedtem reggel és láttam,hogy leesett az első hó:)


Háhh...Olyan rohadt aranyos volt,mert Bobinak ez volt az első havazása,ő még nem látott havat,mert most fél éves.
Elsőnek meglepődött,de hamar megszokta és elkezdett benen rohangálni,meg nyomta bele a fejét:D


Rohadt aranyos volt:)
Egy kis fekete kutya,tele fehér foltokkal:D
Meg aalpból egy korom fekete kutya,hófehér hóban:D

 Felvettem ma is a bakimat.Amit leműveltem amíg beértem sulibaXD


Úgy lépkedtem,mint aki tojáson megy,mert annyira csúszott a járda,meg a baki is,szal vigyázni kellett,hogy ne nyomjak egy seggest:P



Tesin szertornáztunk.
Nem volt rossz,de ma valahogy nem tudtam koncentrálni annyira.



Rohadt jól elvoltunk egész nap:)
Vivi meg Mogyi írtak rólam verset.Majd hnap kiírom oldalra.Rohadt jó lett:)



A szünetekben felléptek karácsony alkalmából emberek.


Az első emeletről néztük,hogy mi zajlik az aulában.Hát én szét röhögtem az agyamXD


Olyan emberek léptek fel...XD


Ott osztottam mindenkit:D





Suli után elmentem Cián sulijához és utánna lementünk hozzájuk.Megnéztük a a pite 5-öt.Nem rossz film.De a kettőnél nincs jobb:)


Hazakisért és közben rohadt jólelvoltunk:DVégig röhögtük az utat.


Punk angyalkát rajzoltunk a buszra,meg hógolyóval dobáltuk egymást meg egy villanypóznán dobáltunk át.Vagyis csak én,mert neki nem ment...:P


Hazajöttünk és kávéztunk.


Ő sajnos elment,szal én elkezdtem tanulni.


Feljöttem msn-re Ciánhoz utánna.


Hnap kémiából tz.-t írunk,szal mindenki szorítson 3.órában;)


Ma megint megpróbálom becsempészni Bobit és majd megnézzük este a Sonitól kapott Tom and Yerry első részét együtt:)




Reggel buszon kis kölyök(XD): "én nem tehetek róla,hogy elestem,de hát ilyen ez a tél"XDrohadt ari:)


2009. december 15., kedd

Hétfő,kedd...-.-

Tnap fizikán dogát írtunk.Hát ott kellett volna lenniXD
Rohadt jók a fizika órák,de ez különösen jó volt:D
Az emberek nem aakrták beadni a dogáikat,ezért körbe-körbe rohangáltak a tanár elől,hogy később kelljen beadni,közben pedig másokról másolták le a megoldásokat:D
Mindenkinek kirakva a könyv a padra és úgy másoltuk be:)
Imádom ezt a tanárt:)
Jól elvoltunk egész nap:)
Táncon filmet néztünk,meg táncoltam Norbikámmal,mert bejött órára:)
Anita (a tanár) szétválasztott minket,nmert őt a másik társastánc csoportba rakta,mint engem:(
De most bejött és vele táncoltam:)
Imádok vele táncolni.Kis Goofy-m:)
Szertornán megtudtam csinálni első próbálékozásra a mérleget gerendán:)
A talajt elment,de a szekrény nem volt a legjobb.Házinak megkaptam,hogy gyakoroljam a dobbantástXD
Suli után taltam Ciánnal sé lekisért haza:)
Előtte megálltunk a kis piac mellett,hogy megkajáljunk egy padon:)
Tökre fieling-es volt:)
Hazajöttünk és itt volt egy darabig,de tanulnom kellett szal hazament:)

Ma reggel megint elkéstem suliból.
Mint az esetek 70%-ban:D
Angol tök átlagos volt,szívtuk egymás agyát.
Matekon rájöttem,hogyha figyelnék,akk tudnám.Egy csomó mindent egyedül megoldottam és hibátlan volt:)
Csak olyan szerencsétlen az a tanár,hogy nem birom ki amikor beszél,szal egy átlagos matek óra úgy néz ki,hogy zenét hallgatok,eszek és rajzolok.Füzetem szinte üres.De ma nem volt nálam az mp-m szal figyeltem.
Megírtuk az irodalmat.
Béláék amjdnem lebuktattak,amikor puskáztam.De nem szal,nem gáz.
Megnéztük Sapinak a fellépését szünetben.Tök jól csinálta,ahhoz képst,hogy éveéeje óta jár hozzánk.
Elég gáz am,hogy az osztályban van 7f iú és a 7fiú közül egyedül az táncolt,amelyik még csak most kezdte évelején a többiek meg évek óta táncolnak:O
Lyukas órában hallgattuk a CD-t,amit Ciántól kaptam,emrt vittem DVD lejátszót,de befoglalták a termet,szal abbahagytuk a nyújtást,főleg,hogy naranccsal ettem kukit és olyna hányingerem lett:O
Modernen babzsákot dobáltunk,mert a tanárnak nem volt kedve tanítania:D
Utánna lejött Cián:)
Olyan kis aranyos:)
Olyan rossz,amikor elmegy:(
Mindig hiányzik nagyon:(

2009. december 13., vasárnap

Kimentem Bobival Cián elé,hogy odaadjam az anyukájáéknak Liza oltási könyvét,de elksétem szal eljöttek a Josta u.közepéig.

Lejött Cián és megnéztük a Kis egeret:)

Rohadt gyorsan eltelt az idő,szal egy kis dumálgatás után meg hülyülés után már ment is:O

Én elkezdtem tanulni,kitakarítottam a halakat és jöttem is fel.

Hnap 8-tól 4-ig leszek suliban:O

Elvileg 8-tól fél3-ig lennék,de még szertorna is lesz utánna.
Hát nem lesz baj az alvással este:P

Utánna talok Ciánnal,hazakisér és majd megy is haza,mert tanulnom kell tz.-re keddre.

Közös első hó:)

Péntek

Eljöttem az 5.óra után a suliból arra hivatkozba,hogy fáj a hasam,közben nem volt semmi bajom,csak elakartam menni Cián gyaxi helyére.
Szóltam Vivinek meg Józsinak és elém másztak,később jött Kati is és eltakartak amikor elmentem a lépcsőről,mert ott állt az Ofő:D
Nem volt am feltünő,hogy 3ember összetömörűlve mászkál a folyóson plus ott van két plus láb:D
De mind1,mert nem vett észrexP

Lementem Ciánhoz és elmentünk tecsoba gumit meg kaját venni,utánna mentünk ki Vámospércsre:D
Rohadt jó volt a vonat út...khömmm....sztm nektek is kikellene próbálnotok:D
Kiértünk és találtunk egy bakit ami tele van írkálva Anarchy-kkal meg Oi!-al,Confliktal meg egy csomó mindennel,meg rávan rajzolva egy tarajos gyerek meg ilyesmi:)És méretben is jó.Szal azt mevettük és utánna lementünk mamámhoz,ha már Pércsen voltunk.
Ott voltunk egy órát majd beértünk és taltunk Beával.
Lementünk ibolyába,de inkább vettünk keverést,mert az gazdaságilag jobban megérter:D
Lementünk a főtérre és vártuk Rafit,közben meg ittunk.Már eléggé részegek coltunk,amikor lementünk a plazaba melegedni,mert nagyon hideg volt.Vettünk 3sajtburgert,amit megettünk,majd mentünk visszatérre,mert 9óra volt és azt hittük,hogy majd jön Rafi,de felhívta Ciáűn és mondta neki,hogy bent tartják a meló helyen.
Amikor van lóvéja Ciánank a telóján,akk mindig telefonál.Pl.felhív engem,hogy elmondja,hogy szeret:)De csak ezért...:)Annyira kibaszottul aranyos:)
Ha lenne pénze,akk azt tuti,hogy ránk költené a barátaira,meg rám,meg ha lenne mindig pénz a telóüján,akk mindig hívosgatna.)
Bár így is,amikor van egy kis lóvéja,akk azt mindig rám költi:)Meg olyankor mindig meghívja a haverokat piáram,pedig tudja,hogy fontosabb dolgokra is tudná költeni...:)
Rohadt önzetlen.)
Visszamentünk plazaba,aztán lementünk a Nagyállóra,mert az uccsó busszal menni akartunk haza.
Bementünk még előtte az Omegába,mert pisilnie kellet Beának,de kiküldött egy náci minket onnan,mert "még nem vagyunk 18évesek"XD
Érted?Ha kólázunk,akk se maradhatunk,mert nem vagyunk 18évesek.
Security volt am.
Kimentünk Ciánnal,elővettük a kis tabist,erre kijött,hogy menjünk onnan,mert az még a kocsma T.-e '-.-
Bementünk a buszmegbe,erre jöttek Kis Gézáék-.-

Egyre jobbak...Úgy imádom a Nagyállót este.Tiszta parás hely.
De nem vettek észre,szal elmentek haza.
Amíg vártuk Rafit,hogy beérjen a villamosa Bea egyszerűen megőrűlt:D
Olyanokat csinált,mint amilyeneket én szoktam csinálni Ciánnak...Szegény Cián...átéreztem a helyzetétXD
Megjött Rafi,így taxival lejöttünk hozzánk.
Cián addigra jóval részegebb lett,szal elkezdett beszélni,de úgy ahogy a részeg emberek szoktak,szal semmit nem lehetett érteni belőle:D
Bepunnyadtam,mert napok óta alig aludtam és csüt. este is csak pár órát aludtam és nagyon elfáradtam.
Felmentem aludni,utánnam jött Cián is és olyan hajnali fél3-kor elmentek Rafiék,mert Rafi szarul volt,így hazavitették magukat taxival.

Szombat:)


Reggel megint másnapos voltam attól a szar bortól:P


De Cián hamar meggyógyított,mert tudja,hogy mi kell egy másnapos embernek,összecuccoltunk,lefürödtünk és lementünk hozzájuk.



Leértünk és elkezdtünk enni egy csomót.Ott én mindig hízok kb.10kilót,mert olyan finom kaják vannak és sose tudok nekik ellen állni:P
Megkajáltunk és beűltünk Micimackót nézni:)
A nagy kedvencemet:)
Utánna megnéztük a Harry Pottert is,majd a Csillag születiket és végül a South Park nagy filmet:)
Imádok vele DVD-zni:)
Olyan nagyon gyorsan eltelt az idő:O
Egész nap csak filmeztünk,dumáltunk,hülyültünk:D

Egyzser felvett a vállára,hogy kivigyen engem zsepiért a konyhába,közben fejelgettem az ajtófélfát,meg majdnem leestem  meg végig röhögtettem és k9özben ő is röhögött és majdnem elejtett:DJó volt C-P

Vasárnap


Reggel mikor felkeltünk már otthon volt az apukája és csinált nekünk reggelit:)

Megkajáltunk,elkészültünk és elmentünk a tescoba ajándékot venni tesómnak.Vettünk neki egy parfümöt,aztán jöttünk haza.


Én hazajöttem ő meg lement az anyzukájához a kutyájához.
Mikor a buszon voltunk esett a hó:)
Olyan jó volt:)
Tavaj nem si tudom,hogy együtt voltunk-e az első hónál:)
Majd fél 4-re megyek ki érte a buszhoz és lejön ide filmet nézni:)